Logo

Így szerettek ők - Kosztolányi Dezső

felolvasószínház Nyáry Krisztián könyve nyomán

Így szerettek ők - Kosztolányi Dezső

Az Így szerettek ők sorozat (Nyáry Krisztián országos sikerű könyvei nyomán), a legismertebb magyar írók és költők szerelmi életét, nem szokványos életszakaszait, tragikus és komikus érzelmi epizódjait veszi alapul. Kizárólag ez eredeti dokumentumok, levelek, naplók, feljegyzések alapján.

 

A sorozat előadásai József Attila (Kozmutza Flóra, Illyés Gyula), Kosztolányi Dezső (Harmos Ilona, Radákovich Mária), Szabó Lőrinc (Mikes Klára, Korzáti Erzsébet), Karinthy Frigyes (Böhm Aranka, Déry Tibor), Móricz Zsigmond (Holics Janka, Simonyi Mária), Ady Endre (Brüll Adél, Diósy Ödön) és Cziffra György (Cziffra Soleika) szerelmi életét dolgozza fel. 

 

Az Így szerettek ők sorozatra akár 3 előadásos bérletet is válthatnak, a diákok kedvezményes áron – azt pedig, hogy melyik három szerző történeteire kíváncsiak, maguk választhatják meg a bérlet megváltásakor. 

 

Kosztolányi Dezső


"Ugye most róla is szeretne hallani? Nem szívesen bár (!) – de mesélek kicsikét. Hát gyönyörű és szép és egyetlen, és rajta kívül nem lehet más a világon. És egészségesnek kell lennie, mert nem, nem és nem engedem őt át a betegségnek. Tegnap megcsókoltam őt olyan érzéssel és olyan akarattal, szeretettel, szerelemmel, hogy vagy el kell tűnni a betegségének a torkáról, nyakáról, vagy pedig én kell, hogy átvegyem tőle. Őrültség, amit itt össze-vissza írok, de így van. Neki meg kell gyógyulnia rövidesen, tökéletesen. Más most egyáltalán nem fontos. – Jól érzi magát, és jól néz ki. Néhány keserves nap és éjszaka után megnyugodott. Kell, hogy megérezze az én föltétlen bizalmamat és erős akaratomat az ő egészségében. Nagyokat járunk ebben a csípős, januári tavaszban, és szeretjük egymást igazán és mélyen.
Látja – Maga kedves jó Milán – lesz ami lesz! Ha januárban tavasz lehet, ha a Logody utcában és Attila utcában megindul a föld, meginognak a házak, megrepednek az úttestek, akkor egyszercsak még Kosztolányi Dezső is megindulhat az én nagy szerelmemtől és elindulhat ide hozzám.
Nem tudom, olvasta-e, hogy az Attila utca és Logody utcában 27 cm-re tolódott el a föld. A napokban történt. Azóta már semmit se tartok lehetetlennek. Szinte szimbólumnak tekintem ezt a két földindulást éppen ebben a két utcában." - Radákovich Mária levele Füst Milánhoz, aki fedezte Kosztolányi titkos szerelmét.

 

Következő előadások

»
10.24
kedd

 

Így szerettek ők - Kosztolányi Dezső, Harmos I
Antré-Diák - Felolvasószínház

15:00

Kamaraszínház
Antré-Diák

 

Így szerettek ők - Kosztolányi Dezső, Harmos I
Antré-Estek - Felolvasószínház

19:00

Kamaraszínház
Antré-Estek

 

A mások feje
Orfeusz Társulat Tatabánya

19:00 — Tájelőadás

Tájelőadás Bokodon

 
 

Közösségi média

Kövesse Ön is a színházat a Facebookon és tekintse meg az előadásokhoz, eseményekhez kapcsolódó videófelvételeket a színház YouTube csatornáján!

FacebookYoutube
TwitterInstagram

Hírlevél

Iratkozzon fel Ön is a Jászai Mari Színház, Népház hírlevél szolgáltatására, hogy ne maradjon le a színházzal kapcsolatos legújabb információkról!

»
·
»
·
Így szerettek ők - Kosztolányi Dezső
JMSZ épület

Impresszum            

© 2014-2017 Jászai Mari Színház · Népház           Minden jog fenntartva.

Fel