Félig mese félig musical az elmúlásról
A Jászai Mari Színház, Népház szeptember 27-én bemutatóval nyitja az új évadot. A jubileumi, 25. évad első premiere Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter A padlás című musicalje lesz. Az előadás rendezőjével, Harangi Máriával beszélgettünk.
A szerzők műfaji megjelölésként a következőt adták A padlásnak „félig mese félig musical 9-99 éves korig”. Mit jelent számodra mindez?
Ez egy olyan ritka darab, ami a nézők életkorát tekintve igazán tág teret enged egy színház számára az előadás játszását illetően. A szerzők eleve azt írják, hogy 9-99 éveseknek ajánlják darabjukat és ebből nyilvánvalóan a gyerekek megjelölése éppúgy érdekes, mint a felnőtteké. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy ez a történet a halálról, az elmúlásról mesél, amit egy bizonyos életkor alatt nem kell feltétlenül színházban feszegetni. Sokkal inkább a szülők, nagyszülők feladata az, hogy az egészen kicsi gyerekekkel erről a témáról a családon belül beszélgessenek, segítsék őket akkor, ha mindezzel netán az életben szembetalálkoznak. Ha azonban a nagyobb gyerekekkel, fiatalokkal a felnőtt nézők eljönnek a színházba és megnézik ezt az előadást, biztos vagyok benne, hogy az átélt élmények alapján elindulnak olyan beszélgetések a különböző korosztályok között, melyek az elmúlásról szólnak. Egyébként pedig azt gondolom, egy bizonyos életkoron túl a halállal, eleve az élet nagy kérdéseivel találkozva, mindenkinek foglalkoznia kell azzal, mit, hogyan érdemes csinálni, amíg itt vagyunk, illetve, hogy mi lesz velünk a halál után. És nyilván mindenki megtalálja a maga válaszát ezekre a kérdésekre. Természetesen A padlás is ad egyfajta választ, de nem akar a nézőre erőszakolni semmit, olyan választ ad, amiben meg lehet nyugodni, mindenféle felesleges belemagyarázás nélkül. Ugyanakkor azt is látni kell, mindez egyfajta, a szó jó értelmében vett mesés válasz, amit el tud fogadni lényegében minden korosztály, a komoly, mindent megélt felnőtt és a gyerek egyaránt. Egyszerűen, mert jó elhinni!
Hogyan lehet mindezt rendezőként összegezni egy előadásban? Azt gondolom, A padlás sokkal bonyolultabb történet, mint aminek első ránézésre tűnik.
Így van. Ez a felszínen egy egyszerű vagy legalább is egyszerűen lebonyolítható történet. Ugyanakkor felvet egy csomó bonyolult, kényes kérdést és az ezekre adható válaszokkal nem is olyan könnyű megtalálni az egyensúlyt az előadásban. Nem egyértelmű, hogy azokban a bizonyos nagyon komoly pillanatokban, melyek a darabban időről időre előhozzák az elmúlás gondolatát, milyen irányba mozduljon el a rendezés. Fennáll a veszélye, hogy az egész giccsbe hajlik, de ugyanakkor beleeshet a rendező abba a hibába is, hogy nem veszi elég komolyan ezeket a pillanatokat, mert mondjuk szemérmes, mert fél erről a témáról beszélni. Esetleg az egészet elkönnyíti és lesz végül egy vidám kis mesejáték, ami súrol ugyan bizonyos kérdéseket, de nem mer igazából sújt adni ezeknek. A leglényegesebb rendezői feladat talán annak a lehetőségét megteremteni, hogy a legkülönbözőbb életkorban lévő nézők is értsék ezt a történetet, illetve azt, ami ebből rájuk vonatkozik, ami megérintheti őket.
Miben lehet más ez az előadás, mint az ezt megelőzők?
Ez egy olyan történet, amit rengetegszer, rengeteg formában elmondtak már. Lehet azt az utat választani, hogy eleve elemeled a mesét és áttételesen foglalkozol a történettel. Egy másik lehetőség úgy nyúlni ehhez a darabhoz, mint aki először találkozik vele és olyan nézőknek megmutatni valamit a szépségéből, akik szintén először találkoznak a történettel. Inkább az utóbbi utat választva szeretném A padlás realistását megmutatni, ennek a mesének az elsődleges szintjén mozogni és ezen belül bizonyos pillanatokat elmélyíteni, illetve innen olyan szférákba emelkedni, ahonnan nézve valódi, nagy titkokról beszél a színpadon a történet.
Milyen feladatot kapnak mindebben a színészek?
Azt gondolom, három féle színészi út létezik ebben a darabban. A szellemeket játszó színészek, mint mesefigurák nagyon erős karaktereket kell, hogy megjelenítsenek, egyfajta igazsággal, ugyanakkor úgy kell elfogadtatni a nézőkkel, hogy ők valós figurák, hogy tényleg léteznek, hogy abba a mesehősöket jellemző szélsőségek, elrajzolt karakterek is beleférjenek. Aztán vannak ebben a történetben abszolút hétköznapi szereplők, a főhőseink: a Rádiós, Süni és Mamóka. Bármelyik néző lehetne ez a három alak, teljesen átlagos emberek, igaz, a jó szívük és romlatlanságuk miatt látják a szellemeket. És van a harmadik csoport, egy nagyon érdekes vonal, az ellenoldal: ők látszólag hétköznapi, ugyanakkor némiképp elrajzolt karakterek, valahol félúton az előző kettő között. A legnehezebb feladat pedig Barrabásé…
Az olvasópróbán azt mondtad, ebben az előadásban nagyon fontos szerepe lesz a kellékeknek. Miért?
Egy padláson elvileg bármi megjelenhet. Ez a padlás ráadásul szimbolikus tér, egyfajta kikötő, ahonnan a halott lelkek eltávozhatnak a megfelelő helyre, így a helyszín jelentősége megnő, szakrálissá válik. Amit ezen a padláson találunk, azok a minden ember életében fontos tárgyak. Olyan eszközök, melyek valamilyen módon a szereplőkhöz kapcsolódnak, amelyek róluk mesélnek, de egyben olyanok, amelyek az ember életét kísérik, a bölcsőtől a sírig. Kincsek és titkok, féltett vagy rejtett limlomok az ittlétből. És talán a legfontosabb a varázskönyv, amiben minden meg van írva, azaz amiből kiderül, hogy mindenkinek sorsa van az életben…
Gyenge Balázs
Az interjú megjelent a Magyar Teátrum és a HarangLáb című magazinokban
