Anders Thomas Jensen

Ádám almái

A magyar szöveget és a színpadi változatot készítette: Kovács Krisztina, átdolgozta: Vidovszky György

Szereplők

Zenészek:
Újváry Flóra, Juhász Zoltán

Alkotók

Művészeti munkatársak

Ön még hisz az emberek megváltoztathatóságában?

 

Ádám, a neonáci néhány hónapnyi közmunkára érkezik egy távoli plébániára, ahol azt a feladatot tűzi ki maga elé, hogy almás lepényt süt a kert almáiból. Azt gondolja, ezzel könnyen megússza a büntetést, ám ezt az egyszerű munkát sem sikerül akadályok nélkül végrehajtania. Sőt, egy idő után egyre inkább az foglalkoztatja, hogy bebizonyítsa a gyülekezet vezetőjének, Ivánnak, hogy Isten a hibás minden rosszért. Iván viszont minden csapás ellenére rendületlenül, már-már vakon hisz az emberi jóságban és Isten erejében, holott a rábízott emberek folyamatosan kijátsszák, és semmi jele, hogy javukra válna az itt töltött idő. Látszólag. Ádám és Iván küzdelme egyszerre komikus és brutális, megindító és naiv helyzetek sorát hozza.

 

A színdarab Anders Thomas Jensen azonos című, 2005-ös dán-német filmje alapján készült, az előadás mégsem csak a film egyszerű színpadra állítása.

 

Az előadást 14 éven felülieknek ajánljuk

Multimédia

Sajtó

Az előadást 14 éven felülieknek ajánljuk