Petőfi Sándor

Kifordulás

„Többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt.” (Platón) – ez az előadás mottója, és lényegében erről szól ez a játékos, egyéni műsor, melynek központi témája maga a játék fogalma. Ennek a játéknak tökéletes alapul szolgál Petőfi SándorA helység kalapácsa című eposzparódiája, mely már önmagában is rendkívül játékos.

Az előadás során a színész egymaga jeleníti meg Petőfi karaktereit,kalapokkal, s egyéb stilizált kellékekkel, időnként pedig a nézőket isbevonja a komikus viszonyrendszer megteremtésébe.Az eredeti történet tetőpontján azonban az előadó váratlanul megszakítjaa cselekmény prezentálását, és ezzel kezdődik a valódi játék.Kifordulnak a karakterek eredeti jellemvonásaikból, ezáltal megváltozik a történet,majd kifordul a stílus is a nézők reakcióihoz igazodva,és ezt követően egyre merészebb és váratlanabb fordulatok következnek.Végül megjelenik maga Petőfi is, hogy aztán a vele folytatott polémiasorán elhangozzék az egész Kifordulás tanulsága, mintegy játékos utat mutatva a jövő generációinak.

Az előadás az ifjúsági és a 10-14 éveseknek szóló gyermekbérletben egyaránt elérhető.

Aktuális előadások: