A MOST FESZT 2023 díjazottai

A MOST FESZT 2023 programja

 

A 2023. március 23. és 26. között zajló MOST FESZT 2023 négy napja alatt nyolc előadást (négy monodrámát és négy stúdiószínházi produkciót) láthatott a fesztiválközönség.

A stúdiószínházi előadások között a VISSZHANG (Tandem Színház), a Darázs (Delta Produkció), a Körtükör (KVTársulat) és a Mit csináljak, hogy jobban érezd magad (TÁP Színház) című produkciók voltak láthatók.

A monodrámák között Shirley Valentine (Jászai Mari Színház,  Garázs Színház), a Nagymamával álmodtam (Staféta, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Színműhely Alapítvány), a POKOL (Orlai Produkció, Katona József Színház) és a Szindróma című előadásokat láthatták a nézők.

 

A fesztivál a korábbi évek hagyományait folytatva 2023-ban is ITT ÉS MOST programokkal egészült ki. Az előadások után az ITT ÉS MOST KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ keretében beszélgethettek az érdeklődők az előadásokat létrehozó színészekkel, rendezőkkel. A fesztivál az ITT ÉS MOST KÓSTOLÓ elnevezésű gasztronómia programmal is kiegészült. Az ITT ÉS MOST KONCERT március 25-én került megrendezésre, az ÖNésÖN zenekar „Tegnapról mára” című albumának lemezbemutató koncertje volt hallható a fesztiválon.

 

A fesztivál hagyományait követve a MOST FESZT 2023 során a meghívott versenyelőadások zsűri előtt mérethették meg magukat. A háromtagú zsűriben Göttinger Pál, rendező, Turbuly Lilla, kritikus és Gáspár Anna, a Manna Produkció vezetője foglaltak helyet.

 

A MOST FESZT 2023 díjazottjai

A szakmai zsűri díjai

 

Legjobb monodráma előadás

Dedovity Tomity Dina
Szindróma
tragikomédia
Rendezte és játssza: Dedovity Tomity Dina       

 

Legjobb stúdiószínházi előadás

Bíró Zsombor Aurél
Mit csináljak, hogy jobban érezd magad
A TÁP Színház előadása
Rendező: Kizlinger Lilla

 

Legjobb alakítás különdíja

Gyabronka Józsefa POKOL c. monodrámában nyújtott teljesítményéért.
Fordította: Nádasdy Ádám
monodráma
Az Orlai Produkció és a Katona József Színház közös előadása
Játssza: Gyabronka József
Az előadás létrehozásában közreműködött: Kocsis Gergely és Török Tamara

 

 

A közönségzsűri díja

A szakmai zsűri mellett közönségzsűri is részt vett a fesztiválelőadások díjainak odaítélésében. A közönségzsűri tagjait a szervezők a fesztivál kezdete előtt azon nézők közül sorsolták ki, akik nyolc előadásos, azaz a MOST FESZT 2023 valamennyi előadását tartalmazó bérletet vásároltak. A három tagból álló közönségzsűriben Dankóné Salzmann Judit közgazda, Deák Katalin építészmérnök és Krüpl Edit környezetvédelmi technikus képviselte a nézők véleményét. A közönségzsűri által kiadott díj jellegét a fesztivál szervezői előzetesen nem határozták meg, így annak végleges formáját a közönségzsűri tagjai alakították ki.

 

BALSAI MÓNI a Shirley Valentine c. monodrámában nyújtott hiteles alakításáért, mely a társas magány mindig aktuális kérdését veti fel,

a MOST FESZT 2023 közönségzsűrijének díját kapta.

 

Willy Russell: SHIRLEY VALENTINE
Fordította és rendezte: Ujj Mészáros Károly
lírai komédia
A Jászai Mari Színház és a Garázs Színház közös előadása
Játssza: Balsai Móni
Rendező: Ujj Mészáros Károly