NEM ZÁR BE TÉLEN A JÁSZAI MARI SZÍNHÁZ

 

Az energiaválság fokozódása és a gazdasági körülmények romlása következtében egyre több kulturális intézmény kényszerül arra, hogy átmenetileg bezárja kapuit. Tekintettel a színházakat és nézőket egyaránt érintő sajnálatos helyzetre, a Jászai Mari Színház, Népház téli nyitvatartásával kapcsolatban Crespo Rodrigo igazgató a színház társulati ülésén a következő tájékoztatást adta.

„A fenntartóval történt egyeztetést követően a Jászai Mari Színház, Népház vezetése úgy döntött, hogy a jelenlegi energiaárak mellett elengedhetetlen működési költségeink hatékony csökkentése, ezért a 2023. január 1. és február 24. közötti időszakban csak a kamaraszínházi előadásokat tűzzük műsorra. Költségeink racionalizálása kapcsán tehát a Kamaraszínházon és az azt kiszolgáló helységeken kívül a színház épületének többi része ebben az időszakban lezárásra kerül. 2023-ban az első nagyszínpadi előadásunk február 25-én az Amadeus című színmű bemutatója lesz. Az érintett időszakban a színház jegypénztára és szervezése zavartalanul nyitva tart.
Arra biztatom tehát nézőinket, nyugodtan tervezzenek a téli időszakra is a Jászai Mari Színházzal, váltsanak hozzánk jegyet vagy À la carte, illetve Karácsonyi bérletet, hiszen nem kell lemondaniuk a színház élményéről. Továbbra is várunk mindenkit sok szeretettel a Jászaiban!”