Változatos kínálattal várja a Jászai decemberben is

Visszatér a Francia rúdugrás és a Shirley Valentine!

 

Már elérhető december havi műsorunk!

Ahogyan már megszokhatták, az ünnepekre igazán sűrű és változatos kínálattal készülünk.

Az évad első három bemutatója, a Farsang, a Nem félünk a farkastól és a Hóhérok mellett korábbi nagy sikerek térnek vissza az ünnepi időszakban.

December 7-én egy jó hangulatú operett és musical gálára várjuk nézőinket, 19 órakor bérletszünetben is.

December 10-én, vasárnap 11 órakor családi előadással készülünk a kicsiknek és a nagyoknak! Ágacska című zenés mesejátékunk Csukás István nagyszerű történetét meséli el a színpadon. Az előadást színházunk társulati tagja, Honti György rendezésében láthatják.

Természetesen a két ünnep közötti időszak sem telhet el színház nélkül. December 27-én Polgárkukkantó című előadásunkat tekinthetik meg, ezután pedig a két visszatérő előadásunk következik.

December 28-án 19 órakor Shirley Valentine várja Önöket, Balsai Móni tolmácsolásában, december 29-én és 30-án pedig végre visszatér Francia rúdugrás című sikerelőadásunk, amit három alkalommal is megtekinthetnek az év végén.

Találkozzunk decemberben is!