A Jászai előadása egyebek mellett a magányról is szól

Ma mutatják be a Jászai Mari Színházban a legendás „félig mese – félig musicalt”, vagyis Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter A padlás című darabját. A Mamóka szerepében feltűnő Egri Mártával és a Rádióst alakító Dévai Balázzsal pár nappal a díszbemutató előtt beszélgettünk az egyik próba szünetében.

A színlap szerint Rádiós „egyszerűen fantasztikus”, Mamóka pedig „mindent tud az emberekről”. Mit takarhatnak ezek a meghatározások?

Dévai Balázs: Ez az írói instrukció egyben szójáték is: egyrészt Rádióst nagyon foglalkoztatja a sci-fi világ, a földönkívüli élet, a fantasztikum, másrészt pedig ő itt a főhős, „a legjobb fej”, akibe Süni szerelmes, tehát amolyan tipikusan „fantasztikus” figura.  Egy igazi idealista, álmodozó akinek szerintem volt már egy rázósabb életszakasza, ami elől elmenekült erre a padlásra. Valami elől idejött, és valamiért nagyon vonzódik a transzcendens dolgokhoz. Már a szerelemben is lehettek negatív tapasztalatai: valószínűleg nem azért nem veszi észre Süni közeledését, mert annyira a fellegekben jár, hanem mert tudja, hogy egy elköteleződés milyen komoly felelősséggel jár.

Egri Márta: Mamóka mindentudása ennél egyszerűbben magyarázható: szerintem pusztán a „mamókaságából” adódik. Az idős hölgyek, a mamókák általában mindent tudnak az emberekről. Hány olyan szomszéd néni van, aki egyedül él egy lakásban, és állandóan viszi át a szilvásgombócot a szomszéd lakást bérlő egyetemistáknak! Neki öröm, ha adhat. Egy egész élet van mögötte, de mi csak annyit tudunk róla, hogy nincsenek unokái.

Tehát Rádiós és Mamóka viszonya felfogható afféle unoka-nagymama kapcsolatként is?

E. M.: Igen, így is fogalmazhatunk. Szegénynek nincs unokája, ezért aztán választ magának egyet, akinek nem csak a szilvásgombócot főzi, hanem egyébként is gondoskodik róla. Sőt, a fináléban jelképesen minden szereplőt unokájául fogad Rádióstól a szellemekig.

D. B.: Ez egy jó kis kapcsolat. Van egy fiú egy épület tetején elbarikádozva, és van egy Mamóka, aki elfogadja őt, olyannak amilyen és anyja helyett anyjaként viselkedik. Szükség is van erre: valakinek gondoskodnia kell Rádiósról, mert annyira csak a saját világában él, hogy Mamóka nélkül lehet hogy nem is tudna magáról gondoskodni.

Ennek ellenére mégis úgy tűnik, hogy valójában mind a ketten magányosak. Gondoljunk csak Robinsonra vagy a Mamóka papagájára. 

D. B.: Érdekes, hogy Rádiósnak élő személy helyett a legjobb barátja egy robot, Robinson, akit ő tervezett  és alkotott meg. Ez valószínűleg azért van mert az embereknél jobban megbízik egy mesterséges,  maga által kreált dologban. Ezért is gondolom, hogy csalódások érhették korábban: nem véletlenül választhatta ezt az életet.

E. M.: Mamókának sincs egyebe, mint a furcsa papagája, Rádióssal valahogy mégis egymásra találtak. Sok minden más mellett két magányos ember találkozása is benne van ebben a történetben.

Mi lehet a két szereplő legfontosabb, vagy legjobban megragadható jellemvonása?

D. B.: Rádióst végső soron egy nagy gyerek, egy felnőtt aki még mindig hisz a szellemekben, az élet végtelen körforgásában, az univerzum elrendező erejében. Lázasan kutatja más világok jelzéseit és hogy mi lesz velünk, miután meghaltunk.  Szeretném megmutatni a figurának a mélységeit is. Erre az egyik legjobb lehetőség a Fényév távolság című dal, de ezen kívül is keresem azokat az a pillanatokat a próbák folyamán, amelyekkel élőbbé, rétegzettebbé tehetem a karaktert.

E. M.: Mamóka pedig éppen arra vágyik, hogy itt és most legyen körülötte élet. Az ő környezetében minden a lehető legnagyobb rendben van, de ő ehelyett inkább azt szeretné, ha lenne valaki, aki mindent felforgat körülötte. „Mert kell, aki csupa szó, aki csupa dac, aki csupa jó, aki csupa hév, aki csupa kosz.”

Reichert Gábor

Az interjú megjelent a 24 óra című napilapban