FELNŐTT BÉRLETES ELŐADÁSOK 2022/2023

Az új szezon programjának összeállításakor olyan darabokat válogattunk, melyek a sokszínűség jegyében egyrészt az élményekkel teli, katartikus esték lehetőségét biztosítják nézőinknek, másrészt remek szerepeket és izgalmas feladatokat nyújtanak a társulat és a rendezők számára. Az évad repertoárján musical, tragikomédia és színmű éppúgy helyet kapott, ahogyan bohózat, népszínmű és felnőtteknek szóló rémvarieté is szerepel. A járványhelyzet miatt két olyan korábban meghirdetett bemutatónk – a Polgárkukkantó (Amit a lakáj látott a kulcslyukon át) és a Részegek – tervéről is le kellett mondanunk, melyek pótlására az új évadban végre sor kerülhet.

 

A 2022/2023. évad felnőtt előadásai

 

Peter Shaffer
AMADEUS
színmű
Rendező: Guelmino Sándor
Nagyszínpad

1781-ben a szolid tehetségű, kellemes modorú, erkölcsös életmódot folytató, Istenhívő Salieri, aki a bécsi udvar ünnepelt, s ennek megfelelően hatalommal bíró komponistája, találkozik a kölyökkutya-zsenivel, Mozarttal, aki viselkedni nem tud, enyhén szólva is nárcisztikus, vele ellentétben semmiféle kétely nem gyötri saját alkalmasságát illetően, sőt bámulatos könnyedséggel és egyszerűséggel árad belőle az isteni melódia. Salieri ízlését és emberi nagyságát mutatja, hogy azonnal felismeri fiatal riválisában a nálánál sokkal nagyobb kvalitást, a géniuszt. De vajon el tudja-e fogadni, hogy ez a tacskó az ő babérjaira tör? Hiszen a lángelme puszta léte provokáció a számára, olyan, mintha Isten gúnyt űzne belőle. Meg tud-e békélni a felismeréssel, hogy a jóság a művészetben nem érdem, és a tehetséget sem érdemei alapján kapja az ember a Teremtőtől?
Peter Shaffer sikert sikerre halmozó drámája (a belőle készült film 8 Oscar-díjat kapott!) két nagyformátumú egyéniség konfliktusán keresztül szellemesen, ugyanakkor a könnycsatornákat sem kímélve, mindenki által átélhető módon beszél sikerről, tehetségről, művész és kultúrpolitika viszonyáról, a deviancia elfogadásáról, illetve hogy mennyire tudjuk elfogadni önmagunk tökéletlenségét.
Az Amadeus bemutatója a Jászaiban izgalmas, szenvedélyes, érzéki színházat ígér, mely egyszerre intellektuális kaland és érzelmi hullámvasút.

 

Ivan Viripajev
RÉSZEGEK
tragikomédia
Rendező: Sebestyén Aba
Nagyszínpad

A Részegek, tetszik-nem tetszik, egy általános európai válságállapotról húzza le a leplet, és kíméletlenül hidegzuhanyt zúdít a nyakunkba.
Egy mámoros éjszakán, látszólag véletlenszerűen egymás sorsát keresztezik különböző társadalmi és szociális háttérrel rendelkező, különböző foglalkozású és múltú szereplők: menedzser, bankár, építőipari alkalmazott, modell, fesztiváligazgató, prostituált… Mindannyian kiszolgáltatottak, törékenyek, esendők… Számukra is meglepő módon, mintegy álom és mámor, éberség és részegség között lebegve olyan dolgokról kezdenek beszélni, amikről máskor, más helyzetben soha nem beszéltek volna. Döbbenten csodálkoznak rá az ajkukat elhagyó mondatok alapvető igazságtartalmára. Mintha egy megmagyarázhatatlan, földön kívüli erő teremtette volna meg számukra ezt a szakrális gyónásállapotot, és mintha éppen Isten szólalna meg általuk…
Mi ez? Részegség? Vajon tényleg szükségünk van erre a végletes mámorra, hogy igazán őszinték, önmagunkkal azonosak, hogy igazán szabadok legyünk?

 

Joe Orton
POLGÁRKUKKANTÓ
bohózat
Rendező: Guelmino Sándor
Kamaraszínház

Dr. Prentice, egy elmegyógyintézet vezetője éppen sajátos eszközökkel kívánja titkárnőjelöltje alkalmasságát tesztelni rendelőjében, amikor betoppan a felesége, ezért a pszichiáter egy függöny mögé rejti a meztelen lányt. Hamarosan azonban betoppan az egészségügyi felügyelet ellenőr-szakorvosa is, és felfedezi a rejtőzködő Geraldine-t. Dr. Prentice, menteni próbálva a menthetetlent, hazugsághoz folyamodik, nem sejtve, hogy ezzel elindít egy lavinát, amit megállítani többé nem lehet. Minden egyes színre lépővel szemben újabb, egyre elképesztőbb hazugságokat kénytelen kiagyalni, és a doktor teljesen elveszíti a kontrollt az egyre szürreálisabban alakuló események fölött. Minden a feje tetejére áll, minden kifordul sarkaiból, minden normális rend felborul – mint egy karneváli napon. Félreértések, átöltözések, vetkőzések, szerepcserék, kergetőzések, pisztolyok és kényszerzubbonyok – a fergeteges humorú és tempójú darab felhasználja a bohózat összes kellékét, és az abszurdig fokozza őket, egyúttal görbe tükröt tartva ezzel a mindenkori társadalomnak.
Joe Orton, az angol drámaírás fenegyereke, aki már nem érhette meg a Polgárkukkantó premierjét (34 évesen gyilkosság áldozatává vált), valószínűleg boldog lett volna, ha látja, milyen indulatokat váltott ki műve az 1969-es ősbemutató nézőiből. 2022-ben pedig afelett örvendezhetne, hogy a darab polgárpukkasztó élével ellentétben humora szemernyit sem kopott meg az azóta eltelt negyven évben.

 

Ödön von Horváth
KASIMIR ÉS KAROLINE
népszínmű
Rendező: Fehér Balázs Benő
Nagyszínpad

Ödön von Horváth kíméletlen harcba kezd a hazugsággal szemben ebben a darabjában is. Írói tevékenységének fő célja a negédes áligazságok maszkjainak letépése szereplőiről, hogy láthatóvá tegye undok, gonoszságtól eltorzult, buta arcukat. Gelleresen, elegáns fifikával beszél az őt mindig foglalkoztató, eleve elvetéltetésre ítéltetett szerelemről, a társadalom diszkrepanciáiról. Egyszóval minden benne van, ami fontos, amiért érdemes színházba menni.
A két világháború közötti labilis időszakban járunk az Oktoberfest sörfesztiválon. Mindenki mulat. Léghajók robognak át az égen, fagyit árulnak, hullámvasút siklik boldogan, rajta boldog gyerekek sikítanak boldogan. Vattacukor illat van. Kasimir és Karoline szakítanak. Pech. Karoline szabad, Kasimir sértett. Karoline a forgatagban férfiak társaságába keveredik. Karoline vonzó lány, ezeket a férfiakat is vonzza. Van köztük egy jól vasalt fiatal meg két jól vasalt öreg. Ki lesz a befutó? Dehát ott van Kasimir is… mondjuk ő nem jól vasalt. Hátha kibékülnek.

 

JÓGYEREKEK KÉPESKÖNYVE
(Shockheaded Peter)
A The Tiger Lillies, Julian Crouch és Phelim McDermott musicalje
Zene: Martyn Jacques
Eladási jogok S. Fischer Verlag Gmbh, Frankfurt am Main, Germany
Parti Nagy Lajos magyar átiratában
rémvarieté felnőtteknek
Rendező: Szikszai Rémusz
Nagyszínpad

Mi történik a gyermekkel, ha a gyufával játszik? És ha szopja az ujját? Esetleg nem hajlandó fésülködni, körmöt vágni? Ha dülöngél a székkel? Ha nem eszi meg a levest? Ha folyton kalimpál a lábaival? Ha közel megy a medence széléhez? Ha kiszalad az útra? Ha szóba áll idegenekkel? Ha nem eszi meg a sárgarépát? Ilyenkor jönnek a megszokott, agyonismételt, régről ismert „szülői intelmek”. Mondták nekünk is kölyökkorunkban és mondjuk mi is, égedelem kölkeinknek.
Dr. Heinrich Hoffman, a frankfurti elmegyógyintézet főorvosa 1845 karácsonyára mesekönyvet írt, versben, aztán ijesztő illusztrációkkal ellátva ajándékba adta az akkor három éves kisfiának. Hogy Carlra, a kisfiúra, hogyan hatott az ajándék, nem tudni. Csak annyi bizonyos, hogy a Struwwelpeter nagy könyvsiker lett, angolra Mark Twain fordította 1848-ban Shockheaded Peter címmel. Magyar változata, a Kócos Peti több mint száz éve boldogítja vagy ijesztgeti a gyerekeket. Ütődött szülők rémisztgetik benne rosszalkodó gyermekeiket. Ebből a rém-mese füzérből született a világhírű The Tiger Lillies zenekar színpadi változata, melyet nehéz lenne műfajilag besorolni: mondhatnánk, hogy rémvarieté felnőtteknek, vagy junk opera, vagy nevezhetjük inkább groteszk, zenés revűnek vagy rémisztően röhögséges zenés színháznak. Aki nevelt már gyereket, így vagy úgy magára ismerhet, vagy rosszcsont gyermekére, esetleg saját, fékezhetetlen gyerekkorára. Aki még nem nevelt gyermeket, az ebből is sokat tanulhat. Megnyugtatásul tegyük hozzá: a Grimm-mesékről sem mondhatnánk el, hogy fenékig tejfel…

 

Joe DiPietro – Jimmy Roberts
TE ÉDES, DE JÓ VAGY, LÉGY MÁS
musical
Rendező: Mikola Gergő
Nagyszínpad

És mondá az Úr: „Legyen világosság” és lőn világosság.
És mondá az Úr: „Legyen férfi és nő.”
És lőn férfi és nő.
És aznap este a férfi megkérdé a nőtől, hogy ráér-e…

… itt veszi kezdetét Joe DiPietro és Jimmy Roberts fergeteges darabja, ami nem véletlenül a második leghosszabb ideje futó Off-Broadway musical. A világ számos országában bemutatott színdarab apró jelenetekkel mutatja be – fergeteges, sokszor szívbemarkoló, keserédes humorral – egy párkapcsolat állomásait. Négy színész kalauzol végig minket ezen az utazáson, akik egyik karakterből a másikba bújva, érzékletesen mutatják be szerelmi életünk sikeres vagy sikertelen próbálkozásait.
A szerzők „jókedvű musical-revüként” kategorizálják darabjukat, ami mérnöki pontossággal mutatja be az élet fentjét és lentjét, lényegtelennek gondolt mindennapjainkból az egész életünket meghatározó pillanatokat, a szerelem és a szeretet nyelvén. A kitűnő zene és a sziporkázó humor garancia a minőségi szórakozásra úgy, hogy miközben ezt a görbe tükröt nézzük, sokszor magunkra ismerhetünk.

 

 

További bérletes előadásaink a 2022/2023-as évadban

 

Zenés utazás az operett világába (Ruttkai bérlet)
operett gála
Rendező: Peller Károly
Nagyszínpad

Fényes Szabolcs, Ábrahám Pál, Zerkovitz Béla, Eisemann Mihály… Az operett műfajának fantasztikus alakjai. Műveik, fülbemászó dallamaik nélkül a hazai zenés színház elképzelhetetlen lenne. A Ruttkai bérletben meghirdetett gálaműsor a szerzők legismertebb melódiáinak segítségével repíti el a műfaj szerelmeseit a Maya, a Bál a Savoyban, a Csókos asszony és a Fekete Péter című operettek világába. A fellépők között pedig a hazai operett játszás nagyságait köszönthetjük, Oszvald Marikát, Szendy Szilvit, Fischl Mónikát, Homonnay Zsoltot és Peller Károlyt.

 

Petőfi Sándor
Kifordulás (Latinovits és Esterházy bérlet)
Molnár Bence egyszemélyes eposzparódiája A helység kalapácsa nyomán
Magánprodukció
Rendező: Molnár Bence
Kamaraszínház

„Többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt.” (Platón) – ez az előadás mottója, és lényegében erről szól ez a játékos, egyéni műsor,  melynek központi témája maga a játék fogalma. Ennek a játéknak tökéletes alapul szolgál Petőfi Sándor A helység kalapácsa című eposzparódiája, mely már önmagában is rendkívül játékos.

Az előadás során a színész egymaga jeleníti meg Petőfi karaktereit, kalapokkal, s egyéb stilizált kellékekkel, időnként pedig a nézőket is bevonja a komikus viszonyrendszer megteremtésébe.

Az eredeti történet tetőpontján azonban az előadó váratlanul megszakítja a cselekmény prezentálását, és ezzel kezdődik a valódi játék.

Kifordulnak a karakterek eredeti jellemvonásaikból, ezáltal megváltozik a történet, majd kifordul a stílus is a nézők reakcióihoz igazodva, és ezt követően egyre merészebb és váratlanabb fordulatok következnek.

Végül megjelenik maga Petőfi is, hogy aztán a vele folytatott polémia során elhangozzék az egész Kifordulás tanulsága, mintegy játékos utat mutatva a jövő generációinak.

 

Az előadás az ifjúsági és a 10-14 éveseknek szóló gyermekbérletben egyaránt elérhető.

 

Új, Dajka Kamara bérletünk előadásai

Shirley Valentine
10
Teljesen idegenek

 

Kérjük, ne feledje, SZÉP kártyájának bármely zsebe használható színház jegy és bérlet vásárlásakor.

A bérletben szereplő kamaraszínházi előadások esetén az előadás napja a bérletben meghirdetett naphoz képest változhat.

A felnőtt és ifjúsági bérletekhez kapcsolódó részletfizetési lehetőségekről, kérjük, érdeklődjön színházunk szervezési osztályán!

 

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a 2021/2022. évadra érvényes bérletének ülőhelyét új bérlet vásárlása esetén 2022. július 15-ig tudjuk fenntartani Önnek.

Felhívjuk továbbá figyelmét arra is,  hogy felnőtt bérletét 2022. július 15-ig  a tavalyi, azaz a régi áron tudja megvásárolni.

A bérletárra vonatkozó ezen kedvezményünk régi és új felnőtt bérletes nézőinkre egyaránt vonatkozik.

 

További információk 2022/2023. évadunk bérletei kapcsán → 

Crespo Rodrigo a színház 2022/2023. évadáról →

GYERMEKBÉRLETES ELŐADÁSOK 2022/2023 →